Pókerszabályok II.

A Texas Holdem a legismertebb az összes pókerjáték közül. Az online játékban és asztalnál maximum tíz játékos vehet részt a partiban. A holdem tartozéka a button, ami az osztót jelenti.

Texas Holdem póker szabályok

Az a játékos, aki az osztótól balra tartózkodik, az osztás előtt beteszi a kis vak licitet, ez az úgynevezett small blind. A kis vak mellett balra lévő játékos nagy vak licitet, vagyis a big blindet helyezi be. Minden játékos kap két saját lapot (ezek a „zárt lapok”), amelyeket csak ő láthat. Az asztalra képpel felfelé öt közös lapot osztanak le, ezek a közös lapok. A játék során a közös lapokat minden játékos a saját zárt lapjaival egyesítve igyekszik a lehető legjobb ötlapos pókerkezet összeállítani. A holdemben a játékosok ennek a hét lapnak bármilyen kombinációját felhasználhatják, hogy a lehető legjobb ötlapos pókerkezet kapják, vagyis saját lapjaikból akár egyet sem vagy mindet is belevehetik. 

A big blind mellett balra lévő játékos licitál elsőként. Vagy eldobja a kezében lévő kártyalapokat (fold), vagy tartja a licitet – ugyanannyi zsetonnal lép játékba, mint a big blind – (call), vagy pedig emeli a licitet (raise). A többi  játékos ugyanezek közül választhatnak. A licitkör neve pre-flop.

Texas Holdem póker szabályai
A kép forrása: gamblingsites.org

A flop során az osztó három nyílt lapot helyez az asztal közepére, amit mindenki láthat. A kis vak (small blind) teheti meg az első licitet. Vagy passzol (check), és nem tesz be tétet. Ezt mindaddig teheti, amíg senki más nem tesz be tétet (bet). Amennyiben bárki megteszi, attól kezdve nem lehet check-kelni az aktuális a körben. A játékos vagy tartja a hívást, vagy emeli a limitet, vagy eldobja a lapot.

Az osztó leteszi az asztalra a negyedik nyílt lapot, amit minden játékos láthat. Fix Limites Holdemnél a két első licitkör alatt megtehető legmagasabb tét (a nagy vakkal azonos összeg), és a következő másik két licitkör alatt a big blind duplája a tét. No Limites Holdemben nincs limitálva a középre betehető tét mennyisége. A river a nyílt lapok utolsó, ötödik lapja. 

Aki utolsóként emel (vagy emelés hiányában, aki először tette be a tétet), elsőként mutatja meg a lapjait. Az a játékos, akinek a bemutatott kártyáknál gyengébb lapja van, nem köteles bemutatni saját lapjait. Ez a muck. A legerősebb lapok nyerők, míg döntetlennél az összegyűlt tétet el kell osztani a két vagy több azonos erősségű lapokkal rendelkező játékosok között. Ha bármikor a licitálások során megesik, hogy egy tétet vagy emelést egyik játékos sem tartja, akkor az a játékos nyer, aki utoljára emelt, függetlenül attól, hogy milyen lapokkal rendelkezik. Ha a kör alatt mindenki check-kelt, akkor az elsőnek passzoló játékos mutat először. A következő osztás előtt az osztót eggyel balra kell helyezni. Így minden körben más az osztó, és más adja a blind-eket.

Ha elfogy a zseton

A pókerparti alatt megtörténhet, hogy egy játékosnak elfogy a zsetonja. Az összegyűlt tétet (pot) több részre osztják. A main pot-ba kerülnek azok a tétek, amiket minden játékos tudott tartani, a side pot-ba pedig a csonka tétek, melyeket nem mindegyik játékos volt képes megadni. A zseton nélkül maradt játékos az ezt követő emelésekben már nem vehet részt, minden tét, melyet a többi játékos betesz, a side pot-ba kerülnek. Végül meg lehet nyerni a pot-okat, azonban csak külön. Az egyes pot-okra csak azok a játékosok pályázhatnak, akiknek pénzük van az adott pot-ban.