Pókerszabályok II.

A Texas Holdem a legismertebb az összes pókerjáték közül. Az online játékban és asztalnál maximum tíz játékos vehet részt a partiban. A holdem tartozéka a button, ami az osztót jelenti.

Texas Holdem póker szabályok

Az a játékos, aki az osztótól balra tartózkodik, az osztás előtt beteszi a kis vak licitet, ez az úgynevezett small blind. A kis vak mellett balra lévő játékos nagy vak licitet, vagyis a big blindet helyezi be. Minden játékos kap két saját lapot (ezek a „zárt lapok”), amelyeket csak ő láthat. Az asztalra képpel felfelé öt közös lapot osztanak le, ezek a közös lapok. A játék során a közös lapokat minden játékos a saját zárt lapjaival egyesítve igyekszik a lehető legjobb ötlapos pókerkezet összeállítani. A holdemben a játékosok ennek a hét lapnak bármilyen kombinációját felhasználhatják, hogy a lehető legjobb ötlapos pókerkezet kapják, vagyis saját lapjaikból akár egyet sem vagy mindet is belevehetik. 

A big blind mellett balra lévő játékos licitál elsőként. Vagy eldobja a kezében lévő kártyalapokat (fold), vagy tartja a licitet – ugyanannyi zsetonnal lép játékba, mint a big blind – (call), vagy pedig emeli a licitet (raise). A többi  játékos ugyanezek közül választhatnak. A licitkör neve pre-flop.

Texas Holdem póker szabályai
A kép forrása: gamblingsites.org

A flop során az osztó három nyílt lapot helyez az asztal közepére, amit mindenki láthat. A kis vak (small blind) teheti meg az első licitet. Vagy passzol (check), és nem tesz be tétet. Ezt mindaddig teheti, amíg senki más nem tesz be tétet (bet). Amennyiben bárki megteszi, attól kezdve nem lehet check-kelni az aktuális a körben. A játékos vagy tartja a hívást, vagy emeli a limitet, vagy eldobja a lapot.

Az osztó leteszi az asztalra a negyedik nyílt lapot, amit minden játékos láthat. Fix Limites Holdemnél a két első licitkör alatt megtehető legmagasabb tét (a nagy vakkal azonos összeg), és a következő másik két licitkör alatt a big blind duplája a tét. No Limites Holdemben nincs limitálva a középre betehető tét mennyisége. A river a nyílt lapok utolsó, ötödik lapja. 

Aki utolsóként emel (vagy emelés hiányában, aki először tette be a tétet), elsőként mutatja meg a lapjait. Az a játékos, akinek a bemutatott kártyáknál gyengébb lapja van, nem köteles bemutatni saját lapjait. Ez a muck. A legerősebb lapok nyerők, míg döntetlennél az összegyűlt tétet el kell osztani a két vagy több azonos erősségű lapokkal rendelkező játékosok között. Ha bármikor a licitálások során megesik, hogy egy tétet vagy emelést egyik játékos sem tartja, akkor az a játékos nyer, aki utoljára emelt, függetlenül attól, hogy milyen lapokkal rendelkezik. Ha a kör alatt mindenki check-kelt, akkor az elsőnek passzoló játékos mutat először. A következő osztás előtt az osztót eggyel balra kell helyezni. Így minden körben más az osztó, és más adja a blind-eket.

Ha elfogy a zseton

A pókerparti alatt megtörténhet, hogy egy játékosnak elfogy a zsetonja. Az összegyűlt tétet (pot) több részre osztják. A main pot-ba kerülnek azok a tétek, amiket minden játékos tudott tartani, a side pot-ba pedig a csonka tétek, melyeket nem mindegyik játékos volt képes megadni. A zseton nélkül maradt játékos az ezt követő emelésekben már nem vehet részt, minden tét, melyet a többi játékos betesz, a side pot-ba kerülnek. Végül meg lehet nyerni a pot-okat, azonban csak külön. Az egyes pot-okra csak azok a játékosok pályázhatnak, akiknek pénzük van az adott pot-ban.

Pókerstratégia – a blöff

Snatch, azaz Blöff – a brit Guy Ritchie rendező és forgatókönyvíró csavaros történetű, 2000-ben bemutatott alvilági filmje, amelyben többek között Dennis Farina, Brad Pitt, Benicio del Toro, Vinnie Jones és Jason Statham is szerepel. A sztori a tévedések vígjátéka. 

A blöff megtévesztő magatartást jelent. Félrevezető, elképesztő vagy megfélemlítő célú tett, alaptalan magabiztossággal, erővel kérkedő, nagyhangú kijelentés, vagy ilyen viselkedés. Maga a blöff a kártyában nyeréssel kecsegtet. Egy olyan játéklépésnek felel meg, amelynél megpróbáljuk az ellenfelet a saját lapjaink erősségével becsapni. Egy vagy több lépésből állhat a blöffölés. Ez egy olyan kísérlet, amivel bepalizzuk az ellenfet egy hamis történettel. Ennek következtében miután bekapta a horgot, a félrevezetéssel nagyobb tétet lehet kicsikarni tőle.

A blöffölésnek külön stratégiája van

Erre szolgál például a pókerarc. Pofonegyszerű a törekvés: az ellenfél megtévesztése a jobb lapok eljátszásával. Elhitetni vele azt, hogy sokkal jobb lapok vannak a kezedben vannak, mint az övében, amire eldobjai a lapjait, aztán rájön: tőrbe csalták. A blöffölés a sikeres pókerjátékos ismérve.

Megkülönböztetünk tiszta blöfföt és félblöfföt. A tiszta blöff azt jelenti, hogy egy tétkört csak úgy nyerhetünk meg, amennyiben a riválist a kártyái dobására kényszerítjük. A félblöff pedig azt sugallja, hogy vesztes lap van nálunk, azonban adott a lehetőség arra, hogy megforduljon a széljárás a győzelem irányába. 

A blöff stratégia a pókerben

Természetesen a blöffölés nem garantálja automatikusan a sikert, van bőven kockázata. Ha egymás után többször nem válik be, komoly bajba kerülhet a blöffölő. Összetett tevékenységről van szó: szemmel kell tartani az ellenfelet, az asztali összképet, a közös lapokat, az adott leosztás alakulását és a zsetonállást is. Teljesen felesleges a blöff, amennyiben egy kezdő vagy fish az ellenfél, nem érdemes azzal próbálkozni, hogy eldobja a pókerkezét, mert minden bizonnyal mindent megad. A blöffölés hatékonysága attól is függ, hogy pontosan mit gondolnak rólad az asztal körüli játékosok. Ha már lebuktál korábban emiatt, legközelebb aligha hisznek neked. 


Györgyi Krisztiánt nevezik a magyar Blöffkirálynak. Néhány éve 5 euróból nyert 57 millió forintot, ezzel letette a névjegyét. Szponzora is lett, így könnyebben kijuthatott a külföldi megmérettetésekre. 



„Hét évig kint dolgoztam Németországban, ez a nyeremény pedig elég volt, hogy itthon vegyek magamnak egy ingatlant, aztán pedig próbálkozzak tovább” – mondta a Pénzcentrumnak Györgyi Krisztián. A korábban még targoncásként dolgozó, félamatőr pókeres mindössze 5 euróért nevezhetett be egy monacói nemzetközi pókerversenyre, ahol végül ötödikként végzett, és 184 ezer eurót, átszámolva körülbelül 57 millió forintot nyert. Nem csak ezzel, de sajátos stílusával is felhívta magára a figyelmet: miközben a legtöbb játékos csendben szokta nyugtázni, ha épp nyerőben van, Krisztiánból gyakran előtörtek az érzelmek. Végül a remek blöffökkel dobatta el ellenfeleivel a sokkal erősebb lapokat, így jött össze az ötödik hely, innen ragadt rá a Blöffkirály becenév is.

Györgyi szerint meg lehet élni a főállású pókerezésből

„Rólam alig lehetett hallani a nagy nyereményig, addig interneten játszottam. Onnan jutottam ki a monacói versenyre. Akár online, akár élő asztalnál játszik az ember, jól lehet keresni a pókerezéssel. Rengeteg olyan barátom van például, akik csak az interneten játszanak rövid, 3 személyes, úgynevezett spin and go versenyeket, és ebből élnek. Ugyanakkor nagy fába vágja a fejszéjét, aki a semmiből szeretne főállású pókeresnek állni. Komoly idő-, energia- és pénzbefektetést igényel, ha valaki teljesen amatőrként vágna bele a dologba”. 

Vágó Csaba: Blöff – A póker csodafegyvere címmel írt könyvet

Az ajánlásban olvasható: „Blöffölni mindenki tud. A blöff nem szól másról, minthogy megtévesszük ellenfeleinket, és ezzel hibás döntésre kényszerítsük őket. Előfordul, hogy fájó szívvel adja csak meg ellenfelünk az emelésünket valami borzasztóan gyenge lappal abban a tudatban, hogy veszített, majd csodálkozva veszi tudomásul, hogy mégiscsak nyert. A legjobban felépített blöff sem ér semmit, ha ellenfelünk a világ minden kincséért sem fogja eldobni a kezében lévő lapokat! A blöffölés legfontosabb szabálya, hogy meg kell tanulni felismerni a szituációkat. Ellenfeleink megfigyelése, pozíciónk és a játéktapasztalat az, amelyek megsúgják, hogy mikor mit kell tennünk. Ász párok nagyon ritkán landolnak a kezünkben, a nyereményért meg kell dolgoznunk, blöff nélkül egyszerűen nem lehet nyereséges a játékunk. Mindez természetesen nem egyszerű feladat, tehát könnyűszerrel megállapíthatjuk, hogy a hosszú távon nyereséges blöffölés (különösen nagyobb téteken igaz ez a megállapítás) a pókerjáték magasiskoláját jelenti”.  

A vous.hu-nak egy pókerjátékos, Zsolt a következőket nyilatkozta: „Amikor blöffölsz, az azt jelenti, hogy nem a lapjaid értékének megfelelően cselekszel, ám ez nem azt jelenti, hogy hazudsz. A filmekben és a sportközvetítésekben sokszor ezt emelik ki, mert az nagyon izgalmas, hogy valaki lebukik-e, vagy sem. De azt is meg kell tanulni, hogy mikor van ideje a blöffölésnek, aminek valójában nincs akkora szerepe, mert könnyen kivégezheted vele magad.

A kezdők gyakran belecsúsznak ebbe a hibába, és persze vesztenek. A profi játékos kevés alkalommal blöfföl, mert a profitra hajt. Olyan, mint egy vállalkozó, aki pénzt fektet be, és aztán többet vesz ki, mert ha jól csinálja – de csakis akkor –, ez hosszú távon nyereséges foglalkozás. Persze mindenki életében van egy-két csőd, amikor elfogy a tőkéje, ilyenkor meg kell vizsgálni, hogy mi vezetett idáig. Tanulni kell a hibáidból, és sokkal összeszedettebben kell játszanod. A kezdőknek viszont azt javaslom, hogy ne blöfföljenek”. 

Matt Lessinger Blöfföljünk bátran! címmel foglalta össze gondolatait arról: hogyan blöfföljünk és nyerjünk a pókerben?


„Semmi sem izgalmasabb a pókerben, mint egy nagyszerű blöff! Miközben könnyű a legerősebb kézzel elvinni a kasszát, ahhoz, hogy a leggyengébbel nyerjünk, igazi tehetség kell. Ha klasszis játékosokká szeretnénk válni, meg kell tanulnunk, hogy hogyan és mikor blöfföljünk. Most először itt egy egyedülálló, átfogó könyv, amely megmutatja, hogyan sajátíthatjuk el ezeket a nélkülözhetetlen képességeket. Tanuljuk meg, hogyan ismerjük fel a blöffölési helyzeteket, hogyan jöhetünk rá, hogy kit nem lehet kiblöffölni, hogyan érezzünk rá ellenfeleink gyengeségére, hogyan kivitelezhetünk különböző típusú blöfföket, a legegyszerűbbtől a legösszetettebbig, hogyan hitessük el meggyőzően, hogy erős a kezünk, hogyan fejlesszük játékunkat világklasszisok által végrehajtott híres blöffök tanulmányozásával”.

Ez egy igazán értékes, kimerítő összegzés a stratégiáról. És ez nem blöff…

Pókerszabályok I.

Vitathatatlanul az egyik legnépszerűbb kártyajátéknak számít a világon a póker. „A póker a kártyajátékok olyan fenegyereke, hogy a különböző forrásmunkák még születésének körülményében sem képesek megegyezni” – fogalmazott Szurdi András a Pókerkönyv kezdőknek és haladóknak című könyvében. 


A játék neve valószínűleg a francia poque-ra vezethető vissza, ami a német pochenből eredeztethető. John Scarne az Encyclopdia of Games könyvében azt állítja: a játék abból a poke szóból ered, amit az amerikai zsebtolvajok használtak a pénztárca szó kifejezésére.
De ez nem azt jelenti, hogy előtte nem játszhatták más elnevezéssel. Például Perzsiában manapág is közkedvelt játék az as-nas, ami a New Orleans-i francia tengerészek közreműködésével juthatott el Európába, ahol más játékokkal keveredve alakulhatott ki a póker. 

Az angol bragg-gel és a francia reneszánsz primero-val is rokonítható, utána alakult ki a mai formája. Írásos dokumentumként Joseph Crowell angol színészre szokás hivatkozni, ugyanis ő írta le elsőként azt: hogyan játszott a 20 kártyás paklival 1829-ben, az Egyesült Államokban, New Orleans-ban. 

Könyvben először Jonathan Green An Exposure Gambling Artsa és Miseriese (1843) munkájában lehet olvasni róla. A szerző részletesen leírta, miként terjedt el a játék a Mississippitől az egész nyugati parton. Itt is egyértelműsítik, hogy a hajós legények sokat tettek a póker népszerűsítéséért.

A póker históriája összekuszálódott az amerikai, vadnyugati legendák történetével. A hamisjátékosokkal nem kivételeztek, csúnyán megbüntették: kíméletet nem ismerve felakasztották őket a fákra elrettentetésül, és a tartozásokat behajtották, ha kellett, fegyveresek bevetésével.
S ha már a legendáknál tartunk, akkor kihagyhatatlan a dead man’s hand, magyarul  a halott ember lapja. Ez Wild Bill Hickok nevéhez kötődik. A marsall olyan összetűzésbe került, ami után el kellett hagynia az otthonát azonnal. Ahogy mondani szokás, minden volt, csak akasztott ember nem. Volt felderítő, indiánvadász és postakocsit is hajtott. Amikor 1876-ban Deadwood-ben pókerezett, egy ász nyolcas párt tartott a kezében, amikor agyonlőtték. Ma ezt a sorozatot hívják dead man’s hand-nek, a halott ember lapjának, ami nem hoz szerencsét. A hírhedt pókerpartik helyszínei a kocsmákban voltak. Mígnem több olyan törvényt hoztak, amivel igyekeztek legális mederben tartani a kétes hírű játszmákat.

A XIX. és a XX. század fordulóján két alapvető formája alakult ki a pókernek: az 52 lapos pakliból osztott, egycserés hagyományos, valamint a stud (nyitott) póker. Európában olyan változata is elterjedt, amelyben 32 lapos paklival játsszák a pókert. A játék idővel az Egyesült Államokból az amerikai katonák hathatós közreműködésével jutott el  Ázsiába is. 

Hogyan nyerd meg életed első pókertornáját?

Ha tudná bárki is a kérdésre a választ azonnal, csak első helyezettek lennének. Az meg valahogy valószerűtlen. Mindenesetre recept nincs, a szerencse, a felkészültség, a blöffölés, a kitartás, a kockáztatás és a tehetség keveréke vezethet el a hőn áhított pozícióba.  



Ugyan ki gondolná, hogy a pókerasztal mellett is remekül teljesít Gerard Piqué és Arturo Vidal, a két sztárfutballista?! Az európai PokerStars körverseny egyik tornáján összesen közel félmillió eurót nyertek.



De hogy ne menjünk messzire: elképesztő blöffel csinált bolondot játékostársaiból Györgyi Krisztián. A magyar pókeres a öteurós selejtezőből jutott el Európa legrangosabb póker-versenysorozatának monte-carlói állomására, ahol 777 főből ötödikként zárt, ezzel 184 ezer eurót, azaz 57 millió forintot nyert. 

Egy pókerversenyen minden versenyző ugyanannyi induló zsetont kap. A zsetonok mennyisége alapján állapítják meg a versenyzők aktuális helyezését. Az a nyertes, aki az összes zsetont megszerzi. Ilyen egyszerű az egész.  

A pókert pénzre játsszák

A freeze out típusú versenyekre minden nevezőnek ugyanazt az előre megállapított fix összeget kell kifizetnie. A teljes összeg két részből tevődik össze: az egyik a nevezési díj (buy in), a másik része a jutalék (entry fee vagy fee), ez a szervezőt illeti meg. A nyereményalapot a nevezők befizetéséből képzik. 

Egy másik pókerversenyfajta a rebuy torna. A rebuy visszavásárlást jelent, ezzel a lehetőséggel a nevezők limitált ideig élhetnek. Ebben az időszakban egyszer vagy többször is visszavásárolhatják magukat a nevezők a versenykiírás szerint, ekkor a nevezési díjat fizetik ki újra, amiért cserébe újra megkapják az induló zsetont. A jutalék egyszeri költség, rebuy esetén ezt nem kell újra kifizetni. A rebuy időszak lejártával a játékosok általában vásárolhatnak még extra zsetonokat a szünetben, ennek a neve add on, és az induló zseton kétszeresét adják ugyanazért az összegért. A rebuy időszak lezárása utána megkezdődik a freeze out szakasz, vagyis az egyenes kiesés.

Amikor  egy  játékos  először  ül  le  az  asztalhoz,  azt  várják,  hogy  a  nagy  vaknak  megfelelő összeget  tesz.  Minden  játékosnak  meg  van  a  lehetősége arra,  hogy  kiüljenek,  és  addig  várjanak, míg rájuk nem kerül a sor, hogy nagy vakot tegyenek. Ez  a  szabály  biztosítja  a  korrektséget  minden  játékosnak,  mivel  megakadályozza,  hogy  a játékosok  ki-be  ugráljanak  a  játékból,  és  elmenjenek,  mielőtt  sorra  kerülnének,  hogy  nagy vakot tegyenek.

Néhány jótanács az első győzelem vezető rögös úton

Légy őszinte! Ne próbálj kevesebbet beletenni a kasszába a kelleténél, vagy bármilyen más módon csalni!

Játssz gyorsan! Senki sem szereti a lassú játékosokat

Légy udvarias és barátságos! Senki sem szereti a kötekedőket és a nyavalygókat.

Nyerni tudni kell. A kárörvendés, és a játékosok kicsúfolása kerülendő!

Veszíteni is tudni kell. Mind veszítünk néha. Ez előfordul. De fogd vissza magad, ne kezdj el hőzöngeni, káromkodni vagy kártyákat dobálni. És semmiképpen se sértegesd a többi játékost!

Szólj a többieknek, ha hamarabb akarsz távozni! Ha korábban szeretnéd befejezni a játékot, légy udvarias, és hozd ezt előre a többiek tudomására. Ezt próbáld meg elkerülni!

Tartsd be a licitálás sorrendjét! Csak akkor licitálj, add meg a tétet vagy dobd a lapjaidat, ha te beszélsz. Ha nem akkor lépsz, amikor rajtad a sor, rossz irányban befolyásolhatod a többiek játékát.

Ne adj tanácsokat más játékosoknak a játék közben, még akkor se, ha kérik! Ebből nem jöhetsz ki jól: vagy a tanácsot kérő játékos lesz ideges, ha rossz tanácsot adsz, vagy az a játékos, aki ellene veszít.

Ne nézd meg más játékos kártyáit, csak ha engedélyt kapsz rá!

Hogyan kell kártya paklit keverni?

A kártyajátékokat szinte minden esetben megelőzi egy nagyon fontos mozdulatsor, amikor valaki megkeveri a lapokat, ezt nevezzük a pakli keverésének. Az egésznek a lényege, hogy a kártyák senki által sem ismert sorrendben kövessék egymást, így amikor újra összeáll az 52 lap (játéktől függ), nem lehet tudni, milyen sorrendben következnek egymás után. Biztosítva ezzel a játék tisztességét és az egyenlő feltételeket a játékosok számára.

Keverés a bűvészektől a matematikusokig

Látszólag egyszerű dologról, elengedhetetlen folyamatról beszélünk, mely csak a játékot szolgálja. Érdemes azonban egyéb oldalról is megközelíteni a témát. A kártya keverése nem csak hasznos és szükséges, hanem nagyon látványos is lehet. Bűvészek egészen elképesztő produkciókkal tudják feldobni ezt a néhány másodperces cselekvést, szinte el sem hisszük nézve a videókat, hogy ezt hogyan lehetséges megcsinálni.

kártya keverési trükkök
kép forrása: parade.com

A témáról érdeklődve komolyan elemzésekre is rátalálunk, ahol azt kutatják matematikusok, hogy hányféle verzióban tudjuk megkeverni a paklit, hány keverés szükséges bizonyos sorrend kialakításához, mennyi a valószínűsége egy-egy sorozat egymás utániságának. Létezik olyan tanulmány is, mely azt vizsgálja, hányszor kell megkeverni a lapokat, hogy a pakli “jólkevert” legyen. Ezekről tanulmányok, szakdolgozatok és előadások is megtalálhatóak az interneten, tényekkel, algoritmusokkal alátámasztva.

Kártya keverő gépek – miért használják?

Több olyan tulajdonsága is van a kártya keverő gépeknek, melyek életre hívták tervezését és alkalmazását, és ami népszerűvé teszi megjelenése óta. Létezik manuális és automatikus kivitele is, a gép célja természetesen a pakli “rendes” és alapos megkeverése. Ezek jellemzően egy vagy két, szabvány méretű francia kártya paklit tudnak megkeverni, rendkívül rövid idő alatt. Kivétel nélkül szinte minden népszerű kártyajátékhoz használhatók, a játszma előtt – vagy akár közben is – a gépbe kell helyezni a pakli(ka)t, és néhány másodperc múlva már folytatódhat is tovább a parti.


Neked van póker szótárad?
Ha most kezdesz el foglalkozni a pókerrel, akkor a különböző oktató anyagokban, videókban és online közvetítésekben sok-sok ismeretlen kifejezéssel találkozhatsz.
Mi ebben a cikkben összegyűjtöttük neked a legfontosabbakat. Tanuld meg, és válj jobb játékossá!


Kártya pakli keverés, francia kártya
kép forrása: airows.com

Riffle shuffle keverés – hogyan kell?

Végy kezedbe egy pakli francia kártyát, és szedd két kisebb, egymástól független részre, majd mindkét kezedbe tégy egy-egy paklit. Ezt követően pergesd őket egymásba. Nem kell szabályosnak lennie, tehát hogy minden lap a másikra essen, elég, ha valahogy sikerül egymásba pörgetned. Aztán vedd a két kezed közé ezt a furcsa kinézetű paklit és hajlítsd meg kifelé, hogy az egyik oldala domború legyen. Lazítsd meg a kezeid és a lapok szépen, önmaguktól egybe csúsznak. Mint minden trükk és keverési módszer, ez is gyakorlást igényel. Természetesen személyfüggő, hogy mennyit, de hidd el, megéri a befektetett munka. Minél többet gyakorolsz, annál látványosabb és pontosabb lesz a mozdulatsor.

False riffle keverés – hogyan kell?

Ez a módszer tulajdonképpen a riffle shuffle hamis keverésként való alkalmazása. Mivel a keverés elég látványos ezért a nézők vagy játékostársak nem arra fognak törekedni, hogy csalást találjanak benne hanem, hogy engedjék át magukat a látványnak. A fentiek alapján ugyanúgy elkezded a keverést és ügyelsz arra, hogy a felső lapot hagyd mindig felülre. Tulajdonképpen az esetek csaknem harmadában alapból így jön ki a lépés, ezért annyira nem is “hamis” ez a keverési módszer.


Rengeteg féle, egymástól eltérő kártya keverési módszer létezik. Nyilván vannak széles körben ismert és alkalmazott technikák, de a YouTube-on végtelen számú látványosabbnál látványosabb keverés látható. Az ember érzése az, hogy csak a képzelet szabhat ennek határt, valamint a gyakorlása szánt idő, mely némely mutatványnak is beillő keverést elnézve hosszú hetek, akár hónapok munkájának lehet az eredménye.

Póker szótár: a legfontosabb kifejezések a póker játékban

Ha most kezdesz el foglalkozni a pókerrel, akkor a különböző oktató anyagokban, videókban és online közvetítésekben sok-sok ismeretlen kifejezéssel találkozhatsz. Mi ebben a cikkben összegyűjtöttük neked a legfontosabbakat. Tanuld meg, és válj jobb játékossá!

Nagyon sok speciális és csak a pókerben használatos kifejezés van egy parti során, az online póker elterjedésével pedig tovább bővült ezek száma. Most nézzük meg a legfontosabbakat, melyeket elsajátítva szinte mindent érteni fogsz a játék alatt. A lista közel sem teljes, itt az alapokat tudod tisztába tenni. Betűrendben és nem fontossági sorrendben jelennek meg a szavak.

Kezdő játékosként ezt is érdemes elolvasnod: Egy pakli francia kártya: lapok, színek és értékek

Póker szótár - póker legfontosabb kifejezései

A póker nyelve – kifejezések, rövidítések

add-on – legtöbbször az első szünetig a versenyeken van lehetőség többlet zsetonok vásárlására, mely a nyeremény alapot növeli

all-in – amikor egy játékos mindent kockára tesz

backdoor – olyan kéz, amely a turn és a river segítségével alakul ki

bankroll – a játékos pókertőkéje 

bet – hívás, tét megtétele 

bet the pot – a pot összegével megegyező hívás 

big blind – nagyvak, kötelező licit, amit az osztótól kettővel balra ülő játékosnak kell letenni, kötelező licit, amelyet a parti megkezdése előtt kell betenni a potba

bluff (blöff) – akció értékes lapok nélkül, annak reményében, hogy a többi játékos küzdelem nélkül feladja a potért folytatott küzdelmet

bottom pair – a legalacsonyabb értékű pár

break – szünet, általában versenyeken

burn (égetés) – az osztó a pakli legfelső lapját eltávolítja a csalás elkerüléséért 

buy in – a versenyek nevezési díja 

call – tartani egy másik játékos által berakott tétet

cash in – befizetés

cash out – kifizetés

catch – a várt lap megérkezése

check – passz, vagyis amikor a pot növelése nélkül is játékban marad a játékos

cheese – gyenge kezdő lapok 

closed hand – olyan lapok, amelyek titokban maradnak az ellenfelek előtt

come hand – várakozó kéz 

community cards – közösen felhasználható lapok 

complete hand – azok a lapkombinációk, amelyekben mind az öt lap számít Sor, flush, full, színsor (straight flush), royal flush

dead money – a játékból már kiszállt játékos korábban berakott tétje, illetve azon játékosok zsetonkészlete, akik nagyon kevésszer licitálnak

deal – osztás

dealer – az osztó 

drill – három azonos értékű lap

drop – dobni (fold)

early positon – korai pozíció 

expectation – várható nyeremény

family pot – olyan pot, amelybe a parti során már minden játékos tett már pénzt

fast play – egy erős hand agresszív megjátszása 

favorite – a győzelemre legesélyesebbnek ítélt kéz 

fill up – összehozni egy fullt 

first position – az első pozíció

fish – kezdő játékosok elnevezése

flop – az első három közös lap

flush – öt egyforma színű lap

fold – dobás

forced bet – kötelező tét (blind) 

four of a kind – póker, vagyis négy egyforma értékű lap

free card – szabadlap, vagyis amikor licit nélkül nézhetjük meg a következő lapot

freeroll – nevezési díj nélküli, vagyis ingyenes verseny

freeze out – verseny, ahol mindenki azonos mennyiségű zsetonnal kezd, és az nyer, aki végül az összes zsetont megszerzi. A pókerversenyekről itt olvashatsz bővebben.

full house – három azonos értékű lap és még egy bármilyen különböző értékű pár 

gap – a sorhoz hiányzó lap

give action – akcióba lendülni, vagyis hívni, megadni, emelni

gut shot – az a lap, amelyik lyukas sorunkat kiegészíti

heads-up – két játékos párbaja

implied odds – a várható nyeremény és a játék folytatásához szükséges összeg hányadosa 

in the dark – akció a lapok ismerete nélkül

inside straight – lyuksor

isolate – izolálni az ellenfelet, vagyis emelni annak érdekében, hogy a korábban akcióba lendült játékoson kívül más ne vegyen részt a partiban

J – bubi

jam – a maximumot hívni vagy emelni

K – király

kick it – emelni

kicker – az a kiegészítő lap, amely eldönti két azonos erősségű kéz küzdelmét

knave – Jack (bubi) 

lay down – a lapok parti végén való bemutatása

lead – az első tét

limit – az emelés mértéke, három típust különböztetünk meg: fix limit, pot limit és no limit

limp in – a megadás (call) más néven, ezt a kifejezést főleg a flop előtti megadásra értik

main pot – a fő pot, amely mellett kialakulhatnak mellék (side) potok is, abban az esetben, ha az egyik partiban résztvevő all–int mond, és ennek ellenére többen játékban maradnak Az ő tétjeik által kialakult pot lesz a mellék pot

meet – a megadás (call) más néven

middle position – középső pozíció 

monster – erős lap, amely általában elég a parti megnyerésére

muck – a vesztes kéz bemutatás nélküli eldobása a parti végén

narrow the field – hívni annak érdekében, hogy minél többen dobjanak, szűkíteni a partiban résztvevők számát

no limit – a póker ezen fajtájában nincs felső határa a hívás mértékének

nut flush – a lehető legmagasabb flush

nuts – a legjobb lapok a parti során

odds – arányszám az esélyek felmérésére

off-suit – színben nem összefüggő lapok

open card – nyitott lap, mindenki által látható lap

out – olyan lap, amely segíti kezünk erősödését

pocket – a kézbe osztott lapok

pocket pair – kézbe osztott pár

pot – kassza

pot limit – a póker azon fajtája, amelyben az emelés nem lehet kisebb az azt megelőző emelésnél, gyanakkor nem lehet nagyobb a pot méreténél

preflop – a flopot megelőző licitkör

prize pool – versenyek összdíjazása, amely általában a nevezési díjakból áll össze

Q – dáma

rainbow – szivárvány, vagyis különböző színű lapok 

raise – emelés

re-buy – újravásárlás, vagyis egyes versenyeken lehetőség van a kiesés, vagy a zsetonjaink eredeti mennyisége alá csökkenése esetén után újra beszállni, és ezáltal folytatni a tornát, a re–buy-ból befolyt összeg a nyereményalapba kerül

reraise – visszaemelés, vagyis emelés az emelést követően

river – az ötödik, vagyis utolsó nyitott lap a hold’em pókerben

river kill – amikor a river megerősíti a korábban vesztésre álló kezet

runner – olyan győztes leosztás, amelyet a turn és a river is kiegészített (backdoor)

second pair – a második legnagyobb pár

short stack – az asztal vagy a verseny legkevesebb zsetonnal rendelkező játékosa

showdown – bemutatás, az utolsó licitkör után a még partiban lévő játékosok 

T – a tízes lap

tell – árulkodó jel a pókerasztalnál

top pair – az asztal segítségével létrehozható legmagasabb pár

tournament – verseny, torna

turn – a negyedik közös lap a hold’em pókerben

underdog – a hátrányban lévő, kevesebb eséllyel rendelkező játékos elnevezése

wheel – kis sor, vagyis sor A–5–ig

WPT – World Poker Tour Versenysorozat, amely a világ minden táján kiemelkedő összdíjazású tornákból áll

WSOP – World Series of Poker Az egyik legkomolyabb és legnagyobb hagyományra visszatekintő versenysorozat, amelyet évről-évre Las Vegas-ban rendeznek meg A tornán meghirdetett versenyszámok nyertesei a pénzösszeg mellé egy karkötőt kapnak, amely a pókervilág legnagyobb becsben tartott trófeája

yw – you are welcome (Isten hozott!)

A pókerversenyek alapjai

Amikor a pókerezésbe vetett lendület és szórakozási kedv átlépi a nappali által támasztott korlátokat, akkor csöppen egy játékos a póker bajnokságok világába. Annyira izgalmas és szerteágazó terület ez, hogy fontosnak tartjuk megmutatni mindazt, amit tudni érdemes a póker versenyekkel kapcsolatban.

Tanulás, izgalom, nyeremény és tapasztalat azok a szavak, amik elsőként eszébe juthatnak egy kártyásnak arról, ha részt szeretne venni egy versenyen. Olyannyira igaz ez, hogy az elmúlt 1-2 évtizedben a szórakoztatóipar szerves részévé vált, hogy televízió csatornák élőben közvetítik a legrangosabb versenyeket.

A versenyszellem, a taktikai csata és blöffölés izgalma mind részei ezeknek a tornáknak, akárcsak a tapintható feszültség a játékosok között.

Pókerverseny
Pókerverseny (kép forrása: wikimedia.org)

Mi történik egy pókerversenyen?

Amikor egy játékos beül egy asztalhoz játszani, minden esetben ugyanannyi zsetont kap, mint a többiek. A készpénzes játékokkal ellentétben itt zsetonok biztosítják a tétet és az elnyert jutalmat, ebben az esetben az nyer, akinél az összes zseton landol. 

Egy pókerversenyen nemcsak a végső győztest díjazzák, rendszerint a játékosok legjobb 10 %-a részesül elismerésben. Annak érdekében, hogy egy torna ne húzódjon el nagyon, bizonyos időközönként emelik a kötelező tétet.

Póker torna nevezési díjak és nyeremények

Vannak ugyan ingyenes versenyek, de az igazi póker bajnokságokat pénzben játsszák. Minden versenyzőnek nevezési díjat kell fizetnie, így ülhet le az asztalhoz. A nevezési díjat a szervező határozza meg, ez az összeg két részből tevődik össze: az egyik a nevezési díj (buy in), ez kerül a nyereményalapba, ebből fizetik majd a játékosok részére a díjakat. A másik része a jutalék (fee), ami pedig a szervezőké azért cserébe, hogy helyszínt, osztókat biztosítanak, vállalják a komplett szervezést.

A teljes befizetett összegért a játékosok ugyanannyi zsetont kapnak, ezt nevezzük induló zsetonnak. A freeze out típusú tornákon egyszeri nevezésre van lehetőség, ez azt jelenti, hogy ha valakinek elfogy a zsetonja, az kiesik a játékból.

Mi történik, ha nem nevez annyi versenyző, hogy fedezze a nyereményeket?

A nyereményalapot rendszerint a versenyzők által befizetett összegek teszik ki. A szervezők többsége – remek marketing fogásként – garanciát vállalnak arra, hogy az előre meghatározott nyereményeket akkor is kifizetik a játékosoknak, ha nem jönne össze annyi versenyző. Így ha nem jön össze a várt összeg, akkor a szervező a saját tőkéjéből rendezi a nyeremények kifizetését. Nyilván ez a gesztus többnyire mutatja a szervező és a verseny komolyságát, rangját is. Ezeket a versenyeket freeze out tornáknak nevezzük.

Van más típusú pókerverseny is, aminek a neve rebuy torna, a rebuy visszavásárlást jelent. Ez egy olyan pókerverseny, ahol a szervezők előre meghatároznak egy idő intervallumot, időpontot (legtöbbször az első szünetet), ameddig egy játékos visszavásárolhatja magát az asztalhoz. Ebben az esetben a nevezési díjat újra ki kell fizetni és így természetesen újra megkapja a játékos az induló zsetont. Amikor a rebuy időszak lezárul, onnan kezdődik a freeze out, vagyis az egyenes kieséses szakasza a tornának.

A nyereményalap szétosztása is többféle módon történhet, a szervező határozza meg, melyik formát választja. Egyasztalos versenyeknél a legtöbbet előforduló forma, hogy százalékban határozzák meg, pl. az első helyezett 50 %-át kapja, a második 30 %-át és a harmadik pedig 20 %-át az alapnak. Többasztalos versenyek esetén is előre megállapítják a fizetős helyek számát és a nyereményalapból való részesedés százalékát, ám ezek a nevezési díjak végső számának függvénye szerint változhatnak.

Egy pókerverseny menete

A versenyeket szervezők heti vagy havi naptár alapján adják meg a tornák időpontjait. A regisztrációs időszak azt a célt szolgálja, hogy a játékosok nevezni tudjanak, ha esetleg a verseny előtt visszalépnek, rendszerint visszakapják a teljes befizetett díjat. 

A pókerversenyt alapvetően a kis és nagy vakok osztják részekre. Minden vakszint ugyanannyi ideig tart, a vakszint minden szakaszban emelkedik, ezzel lehet biztosítani azt, hogy a verseny belátható időn belül véget érjen. Vakszintet lépve az osztó újra kiosztja a lapokat, a játékosok pedig – mindig más – beteszik a megnövekedett vak tétet. A vakokat vizuálisan is jelölik: a kisvak pozíciója előtti játék előtt egy osztógomb (dealer button) található. Egy verseny vak szintjeit 3-4 szakaszra szokták bontani. 

Milyen formái vannak a pókerversenyeknek?

A legnépszerűbb versenyforma évtizedek óta a freeze out Texas Holdem. Igazából a tv közvetítések során arra a következtetésre lehet jutni, hogy ez az a verseny, ami a leginkább szórakoztató. Ez a legalkalmasabb arra, hogy a tömegeket megnyerje a póker magának, és miután már a játék közben is megtekinthették a televízió előtt ülők a játékosok lapjait, pontosan tudták ki mikor blöfföl, ki milyen taktikával játszik. 

A póker közvetítések egy ideje rendkívül népszerűek és nagy nézettségeket produkálnak.

Többasztalos pókerverseny
Többasztalos pókerverseny (kép forrása: wikimedia.org)

A világ leghíresebb pókerversenyei

A pókert nagyon hosszú ideig csak kétes hírnevű bárokban és kaszinókban játszották. Azonban az USA-ban elindult a folyamat, melynek részeként egyre több, akár nemzetközi szintű verseny is útjára indult. 

A WSOP (World Series of Poker) – melyet a póker világbajnokságának tartanak –  a világ legnagyobb és legrangosabb pókerverseny sorozata. A bajnokságnak minden évben Las Vegas ad otthont, első alkalommal 1970-ben rendezték meg. A nyertesek díja a hőn áhított és híres WSOP karkötőt. A versenysorozat végső nyertese a póker világbajnoka címet is birtokolhatja.

A World Poker Tour néven futó sorozat 2002 óta kerül lebonyolításra. A verseny helyszínei többnyire az USA-ban található kaszinókra korlátozódnak, de a világ más tájain, így Európában is rendeznek versenyeket. Az eseményeket a televízióban is közvetítik, így az érdeklődők otthonról is nyomon követhetik a bajnokság alakulását, ezzel hatalmas bázist biztosítva a pókernek.

Az említett két nagy sorozat mellett más neves tornák is vannak. Ilyen például a PokerStars Caribbean Adventure-je (PCA), egy karibi kaland, ami évente kerül megrendezésre az Atlantis Paradise Island-en, 2004 óta. 

Az online póker versenyek elsöprő népszerűsége

1998-ban indult útjára az azóta hihetetlen népszerűségnek örvendő online póker, mely határok nélküli játékot biztosít a kártyásoknak. Az online póker versenyekre hatalmas tömegek nevezhetnek, hiszen a szervezőknek nem kell asztalokat és osztókat biztosítani, konkrétan nincs határa a nevezői létszámának. Az egyik ismert szolgáltató minden évben újabb rekordkísérletet indít a mezőny nagyságát illetően.

A World Championship of Online Poker (WCOOP) a világ legnagyobb online póker világbajnoksága, ami 2002-ben jött létre azzal a céllal, hogy a World Series of Poker-nak legyen online megfelelője is. A PokerStars által szponzorált versenyt minden év szeptemberében rendezik meg. A szintén a PokerStars támogatását élvező European Poker Tour (EPT) a legnagyobb versenysorozat Európában, ami Budapestre is ellátogatott.

A négyszínű francia kártya

A francia kártyáról mindenkinek 2 alapvető szín jut eszébe, ami a szimbólumokat illeti, ezek pedig a piros és a fekete. Négy típusú kártya van, ezért értelemszerűen 2 fekete és 2 piros sorozat található egy pakli francia kártyában. Létezik azonban négyszínű kivitel is.

A négyszínű kártya a francia kártya színesebb változata, megalkotásának oka, hogy a négy szín (treff, káró, kőr és pikk) valóban négy, egymástól eltérő szín legyen, és ne tévessze meg a kártyásokat az a tény, hogy a treff és a pikk, valamint a káró és a kőr azonos színű. 

Legelterjedtebb változata a Four Color Deck, de ettől jóval több verzióban is készültek négyszínű francia kártyák.

A négyszínű kártya rövid története

A XIX. századtól kezdve a gyártók többsége készített olyan paklikat, mely nemcsak nevében, hanem megjelenésében is valóban négy színű volt. 

A legrégebben feljegyzett ilyen paklit az Egyesült Államokban J. Y. Humphreys készítette, aki 1819-ben létrehozta a Seminole Wars névre keresztelt kártyát. Ebben a pakliban a pikk kék színű, a treff zöld, a kőr piros és a káró pedig sárga volt.

Copag 4 színű kártya
Copag 4 színű kártya

1922-ben August Petrtyl & Son által gyártott kártyában a kőr rózsaszín, a pikk zöld, a treff fekete, a káró sárga színekben pompázott. Ez a kártya is az USA-ban készült.

Mike Caro kifejlesztett és piacra dobott egy négyszínű póker paklit az alábbi összeállításban:  a fekete pikk, piros kőr, zöld treff és kék káró felhasználásával. Ezt a különleges paklit 1992-ben a World Poker döntőjén mutatták be a Foxwoods Resort kaszinóban. Debütálását nem övezte elsöprő siker, mert a színek meglepetést okoztak a játékosoknak, nem volt kényelmes ilyen paklival játszani, főleg ilyen nagy téttel bíró és rangos versenyen. Az életre hívását egyébként az ihlette, hogy a televíziónézők így jobban meg tudják különböztetni a lapokat.

Ahol igazán népszerűvé váltak a négyszínű kártyák, azok az online póker játékok, online kaszinók. A különböző méretű és kép megjelenítésű monitorok nem biztosítják azt az előnyt és élményt, mintha szemtől szemben ülnének egy asztalnál a játékosok. Ezért alkalmazzák az online felületeken a négy színt, hogy ezzel is elősegítsék a könnyebb döntéshozatalt, nagyobb kényelmet biztosítsanak az online póker játékosoknak.

Milyen változatban léteznek a négyszínű francia kártyák?

Az alábbiakban megmutatjuk, hogy milyen verziókban találkozhatunk ezzel a paklival.

Induljunk ki a klasszikus 4 színű kártyából, ahol a treff zöld, a káró kék, a kőr piros és a pikk fekete. Napjainkban már a legtöbb póker szoftverben is ezt a kiosztást alkalmazzák, igazán elterjedt az online térben.

A kártya készítője: J. Y. Humphreys Seminole Wars Deck
A színek megjelenése: a treff zöld, káró sárga, kőr piros és a pikk kék.

Seminole Wars Deck

A kártya készítője: Victor Maguer (American Centennialnak készítette) 

A színek megjelenése: a treff kék, káró sárga, kőr piros és a pikk fekete.

Four Color Deck

A kártya készítője: S. R. Huntley

A színek megjelenése: kék treff, narancssárga káró, piros kőr, fekete pikk.

Bridge Four Color Deck

A kártyagyártó cégek is beléptek a négyszínű kártyák készítésébe. A Forcolar Inc. egyik kiadásában a treff zöld, káró narancssárga, kőr piros és a pikk fekete.

Four Color Deck

Az Avoid Playing Card Company elképzelése alapján a következőképpen néztek ki a négyszínű kártyák: treff magenta, káró narancssárga, kőr piros, pikk fekete.

Bridge Four Color Deck

A XXI. században elterjedt egy, az eddigiektől lényegesen eltérő textúra, mely a Summer Color Deck nevet hordozza: a treff magenta, káró sárga, kőr narancssárga, pikk türkiz.

Summer Color Deck

Hogyan vásárolj póker kártyát?

Egy remek pókerparti élményét nem lehet azzal elrontani, hogy gyenge minőségű paklit használunk a játékhoz. A póker szerelmesei rendszeresen játszanak, sok időt töltenek el az asztalnál, így szükségük van jó minőségű és tartós póker kártyára.

A kezdő játékosok talán bele sem gondolnak, hogy mekkora jelentősége van annak, hogy milyen kártyával ülnek le játszani. Első ránézésre talán fel is merül a kérdés: mi különbség van kártya és kártya között, hiszen csak a színe és a mintázata tűnik másnak?

A minőségi kártya magasabb szintre emeli a poker színvonalát is

Ebben a cikkben részletesen el tudod olvasni, hogy milyen típusú kártyák vannak, és azok milyen tulajdonságokkal rendelkeznek. Az előnyök és a használhatóság mérlegelése után mindenki ki tudja választani a számára megfelelő minőségű kártyát. 

A nappaliban rendezett, rögtönzött pókerezés előtt nem az a legfontosabb kérdés, hogy milyen minőségű pakli akad a kezünkbe, maga a játék örömre kárpótolhat minket a piszkos pakliért, a betört kártyafülekért, a kicsit megrongálódott lapokért. Ebben a helyzetben talán még az sem lesz gond, ha te emlékszel, hogy melyik lap bal alsó sarka szamárfüles, és ezzel előnyben vagy a többiekkel szemben.

De ha ettől egy kicsivel is többre vágyunk a játék során, ha nem szeretnénk ilyen – egyébként rendkívül bosszantó – külső tényezőkkel foglalkozni, miközben próbáljuk kitalálni a nyerő taktikát, akkor érdemes szétnézni a jó minőségű póker kártyák között. 

Amit mindenképp mérlegelj póker kártya vásárlás előtt

Ha figyelmesen vásárolsz kártyát a pókerezéshez, és körültekintően választasz paklit, akkor a következőkről semmiképp sem feledkezz meg. A műanyag bevonatos és a 100% plasztik kártyák számos előnyös tulajdonsággal rendelkeznek a sima papír kártyalapokkal szemben:

  • a műanyag használata sokkal nagyobb védelmet nyújt a külső szennyeződések ellen
  • tapintása kellemes, használhatósága könnyed és igazán kényelmes
  • könnyebb megkeverni a paklit, jobban kezelhető az osztás és a felvétel során
  • sokkal hosszabb élettartammal bír

Ezek a legfontosabb tényezők, melyek a játék közben nagyban hozzájárulnak, hogy a játékosoknak semmilyen kellemetlen külső tényezővel ne kelljen foglalkozni, csak a pókerrel. Előre gondolkodni, kalkulálni a saját lapjainkkal, megpróbálni kitalálni a játékostársak taktikáját, olvasni a testbeszédből.

Értékes ajándék díszdobozban, egy pakli póker kártya

Egy lelkes amatőr játékosnak vagy egy rutinos pókeresnek remek ajándék ötlet egy különleges megjelenésű, impozáns dobozban tartott póker kártya. A Deckmaster.hu préimum kártya webáruházban igazi kártya különlegességek vásárolhatóak. A magas színvonalat a filozófiájuk biztosítja, amelynek alapján gondosan kutatják azokat a gyártókat és termékeket, amik kiváló minőségűek és tetszetős megjelenésűek.

A díszdobozos szettek jellemzően 2-3 vagy 4 paklit tartalmaznak, és már az arculati kialakításuk is egészen lenyűgöző. 

A paklik mindegyike különleges valamiért: vagy a gyártáshoz használt alapanyag, vagy a design teszi mindegyiket elegánssá, érdekessé. Ezeknél a kártyáknál a minőség magas szintet képvisel, kialakításukat rendszerint valamilyen téma vagy színvilág ihleti. Remek designerek munkájának eredménye minden pakli, még azok elismerését is elnyerik, akik nem is ismerik a játék szabályait.

A paklik természetesen ugyanolyan értékű lapokat tartalmaznak, de a rajtuk szereplő mintázatok egészen elképesztően különlegesek és egyedi tervezésűek, akadnak közöttük igazi ritkaságok is, melyek a kártya gyűjtőknek nyújtanak kivételes élményt. 

Misztikus világokba kalandoznak el minket ezek a paklik, sejtelmes életérzést vagy különös történelmi időket megidézve.

A lapok erőssége és sorrendje a pókerben

A legprofibb póker játékosok is úgy kezdték, hogy megismerték a lapokat, megtanulták azok értékét és azt, hogy melyik pókerkéz a legértékesebb. Enélkül egyszerűen nem lehet továbblépni, azért az alábbi cikkben összeszedtünk a legfontosabb tudnivalókat a póker lapokról.

Pókerezni egy pakli francia kártyával lehet. Minden pakliban 52 lap van, azoknak megjelenéséről ebben a cikkben már részletesen írtunk.

Azért fontos téma a számodra is ismerni a kezedben tartott lapok értékét és erősségét, mert ez alapvetően elengedhetetlen ahhoz, hogy tudd, jobb lapjaid vannak-e mint a játékos társaidnak. A leosztások célja a legmagasabb értékkel bíró 5 lapos kártyakombináció birtoklása. Ha úgy ítéled meg, hogy nem elég erős lapokat tartasz a kezedben, akkor még mindig ott van neked egy zseniális eszköz: a blöffölés.

Milyen értékű lapok vannak a pókerben?

Egy, a pókerben használt francia kártya pakli 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, bubi (J), dáma (Q), király (K), és ász (A) lapokból állnak. Ebben a kártyajátékban minden játékos 5 lapot birtokol, és ezeknek a lapoknak az értéke határozza meg, hogy milyen erősséggel szállsz versenybe az asztalnál.

Arról, hogyan érdemes kiválasztani a megfelelő paklit egy remek póker partihoz, itt részletesen leírtuk, amit a kártyák minőségéről és használhatóságáról tudni érdemes.

Milyen pókerkezeket különböztetünk meg?

Összesen 10 egymástól eltérő pókerkéz lehetséges, melyek természetesen különböző értéküknek megfelelően sorrendbe állíthatóak. Egy kezdő játékosnak a legfontosabb, amit meg kell tanulnia az, hogy fel tudja ismerni, hogy milyen erősségű a pókerkeze. Nyilván ennek megítéléséhez tapasztalat is szükséges, és természetesen a játékosok száma is befolyásolhatja, hogy mivel kell kalkulálni. Egy pókerkéz mindig 5 lapból áll.

Az alábbiakban bemutatjuk a pókerkezek értékét, a legnagyobbtól haladva visszafelé. Természetesen előfordulhat a játék során, hogy két játékosnak egyforma értékű pókerkeze van, ebben az esetben további szempontokat kell figyelembe venni, hogy el tudd dönteni, ki nyer.

Pókerkezek és azok értékei

1. Royal flöss (royal flush)

A legerősebb pókerkéz, azonos színű tízesből, bubiból, dámából, királyból és ászból áll, pl. pikk színben.

2. Színsor (straight flush)

A rangsorban a második legerősebb. Azonos színű, közvetlenül egymást követő lapokat tartalmaz. Amikor két játékosnak is színsora van, az nyer, akinél nagyobb lapok vannak.

3. Póker (four of a kind)

A póker négy azonos értékű lapból áll, pl. négy dámából. Ha két játékosnak is pókere van, az nyer, akié magasabb. Ha mindkettőjüknek ugyanaz a pókere van (tehát ha az asztalon négy azonos értékű lap van), akkor az ötödik lap értéke dönt, hiszen a pókerkéz mindig öt lapból áll.

4. Full (full house)

A full egy pár és egy drill kombinációja (ezeket pár sorral lejjebb mutatjuk be). Ha két játékosnak is fullja van, elsőként a drilleket kell összehasonlítani, és az nyer, akié magasabb. Ha egyforma drilljük van, akkor értelemszerűen a pár nagysága dönt.

5. Flöss (flush)

Akkor beszélünk flöss-ről, ha öt azonos színű lap van nálunk. Ha két játékosnak is flösse van, az nyer, akinél magasabb lapok vannak.

6. Sor (straight)

5 egymást közvetlenül követő értékű lap adja a sort. Ha két játékosnak van sora, az nyer, akinél magasabb lapok vannak.

7. Drill (three of a kind)

Három azonos értékű lapból áll. Ha a játékosoknak egyforma drilljük van, akkor az első vagy második melléklap nagysága dönt.

8. Két pár (two pair)

A két pár értelemszerűen két párból áll. Ha két játékosnak is két párja van, akkor először a nagyobb párokat kell összehasonlítani. Ha ezek egyformák, akkor a kisebb párok következnek. Abban az esetben, ha ezek is egyformák, az ötödik lap dönt.

9. Pár (pair)

A pár két azonos értékű lapból tevődik össze. Tartozik még hozzájuk három melléklap. Ha két játékosnak egyforma párja van, akkor a melléklapokat hasonlítjuk össze a legnagyobbal kezdve.

10. Magas lap (high card)

Ha még egy párod sincs a kezedben, akkor már csak a pókerkártya értéke számít. Ha a terítésnél két olyan játékos is van, akinek nincs párja vagy erősebb keze, akkor a lapok értéke alapján kell dönteni. Az nyer, akinél a magasabb értékű lap van.

Mi az a várakozó kéz?

Várakozó kéznek azokat a kezedben tartott lapokat (5 db) nevezzük, amik elég gyengének minősíthetők, de a következő körökben érkező lapokkal kiegészülve a majdnem legerősebb vagy akár a legerősebb kombináció válhat belőlük.

Most már készen állsz, hogy megmutasd mit tudsz

Teremtsd meg alapokat, hogy igazán élvezni tudd a pókert. Vásárolj egy pakli jó minőségű francia kártyát, tanuld meg a lapok és a pókerkezek értékét, így már kellő magabiztossággal ülhetsz asztalhoz.